A 11. kerületi Malom Közösségi Tér megtartotta az első Zarándokfórumot október 15-én. A meghívott vendég Miháczi János volt, aki szerint a zarándoklás egyik haszna a technológiai eszközök nélküli élet, a másik pedig, hogy az ember ráébred arra, hogy milyen kicsi a természetben, de annál erősebb vágy küzd benne a túlélésért.

A Zarándokutakon című előadás 18 órakor kezdődött az Összefogás Újbudáért Egyesület klubhelyiségében, a vendégek között voltak tapasztalt zarándokok, idősek és fiatalok, és olyan érdeklődők, akik még csak információ szerzés gyanánt ültek a sorokban. A kíváncsiság mindenesetre közös vonás volt. Mivel sikeresen eláztam, nagyon jól esett a tea, amivel a vendégelőadó és a szervezők várták a vendégeket, sok más harapnivaló mellett.

Miháczi János egy rövid bemutatkozással kezdett. János 2011-ben akarta bejárni a caminoi utat, azonban a láb sérülése miatt egy kisebb útba vágta a túrabotját: a legelső útja az egyik hazai ösvény volt. Az otthoni viszonylatok után sikeresen vetette bele magát a külföldi megpróbáltatásokba is. Másodjára az spanyolországi Szent Jakab úton (vagy szoktuk El Caminonak is nevezni), majd a római úton győzte le a kilométereket.

János egy kicsit szárazabb, szakmai bevezetőt választott. Vázlatosan beszélt arról, hogy milyen marketingbeli, infrastrukturális és pénzügyi keretek övezik a zarándokutakat. A közönség az élménybeszámolót várta, ezért a további részleteket az előadás után osztotta meg az érdeklődőkkel. A klubhelyiség falára képeket vetített, amiket saját kezűleg készített az útjai során.
Az előttem ülő néni egy zarándok útikalauzt tartott a kezében, más pedig a mobilján csekkolta az említett zarándok helyszíneket. Amikor Jánosnak nem jutott eszébe egy olaszországi templom vagy egy szökőkút név, akkor a mögöttem ülő hölgy azonnal felszólalt és egy információ dús leírást adott a helyszínről. A tájképek és monumentális templomokon kívül látlelet kaphattunk a zarándoklás keményebb oldaláról is. János a megdagadt lábfejéről és bekötözött térdéről is hozott képeket nekünk.

Jól esett látni, ahogyan a visszaemlékezett a kalandjaira, azonban számomra nem volt annyira élvezetes ez a beszámoló, mint egy zarándoknak, aki megjárta ezeket az utakat. Én soha nem voltam zarándokolni, így nem tudtam átélni azt, hogy milyen lehet, saját erőm által bejárni a szép tájakat és megtenni a több ezer kilométert.

Lehetőségem volt megkérdezni egy újbudai lakost, aki bár csak egy fél caminoi útra nevezett be, láthatta és megtapasztalhatta azokat az élményeket, amelyeket János prezentált az este folyamán. A narancssárga inges fiatalember két munkahely között határozott úgy, hogy megméretteti magát. Nem teljesítmény túrának élte meg, hanem egy baráti sétának, ami az idegen táj meghódításával járt. Ő Jánossal ellentétben főleg egyedül túrázott, de voltak lelkes összeköszönései a külföldi zarándokokkal is. Tőle tudtam meg, hogy Budapesten rendszerességgel járnak össze a különböző utakat bejárt magyar zarándokok és rendhagyó pesti zarándoklást is szoktak tartani. Ezekről az eseményekről a 8. kerületi Zarándokpontban több információt is megtudhatunk. Ez a Pont arra specializálódott, hogy a zarándokoknak utazási információkat, brossúrákat és mindenféle tanácsot adjanak.

Miháczi János személyében egy mosolygós és készséges embert ismerhettünk meg, aki nemcsak egyéni zarándok, hanem zarándok segítő is. A magyar zarándokúton elindulók segítséget és útmutatást kérhetnek tőle és csapatától. Az megtett utak tapasztalatai nem vesznek el, hanem tovább kamatoztathatók a hétköznapokban is.

A Zarándokfórum november 19-én folytatódik, egy fiatal központú témával, majd a december 17. előadással zárul az idei évre.