Eleven-Újbuda - életrevaló tájékoztatás

Eleven-Újbuda

Olcsó krumplihoz juthatnak a kerületiek november 6-án

Öt helyszín. Kígyózó sorok. Játék a facebookon.

Néhány nappal ezelőtt, október utolsó napján reggel 8 órától a kerületi lakosok nagy része krumpliért állt sorba, hogy kedvezményesen vásárolhasson kilószámra. A vásárlásra volt jogosult volt minden kerületi lakos a lakcímkártyája bemutatásával, és így 10 kilogramm burgonyát csupán 500 forintért vásárolhatott. Az eladásban több képviselő is segédkezett. A kerületben öt helyszínen is zajlott a program: a Gazdagréti Gazdapiacon, Kelenföld Városközpontban, az Őrmezei Gazdapiacon, a Bükköny utcai játszótér mellett és az Edömér utcában.

Aki nem tudott elmenni a vásárra, viszont szívesen vinne haza az olcsó krumpliból, annak november 6-án délután 3 órától lesz még egy lehetősége, ugyanis a nagy érdeklődés miatt folytatódik az akció. A következő vásár helyszínei az Allende parki közértnél, a Budafoki út és Szerémi sor sarkánál, illetve a Domokos Pál Péter Általános Iskolánál lesznek.

Dr. Hoffmann Tamás polgármester úr még egy játékot [link] is hirdetett a vásárral kapcsolatban a facebookon. Arra kéri az újbudai háziasszonyokat, hogy a kedvezményesen vásárolt burgonyából készült ételekről osszanak meg fotókat és recepteket. A legtöbb lájkot kapott fotó vagy  recept tulajdonosa pedig egy Újbuda ajándékcsomagot kap, míg a többi posztoló között további ajándékokat sorsolnak ki. 

burgonya2.jpg

Demonstráció a kínai méz ellen

Október 30-án tüntetést tartanak a magyar méhészek a 11. kerületi Újbuda központnál, amivel céljuk, hogy felhívják a figyelmet az itthon árusított, nagyrészt Kínából, valamint az EU-ból érkező kétséges eredetű mézekre. 

img_1487.JPG

Miután a külföldről beszállított mézek eredete nem megfelelően ellenőrzött és ezáltal az összetételük is visszakövethetetlenné válik. A termelők arra szeretnék ösztönözni a vásárlókat, hogy válasszák a megbízható eredetű, jó minőségű hazai mézet. Az egyik demonstráló elmondása szerint a magyar mézet csupán állagjavítóként használják az így létrejövő, hamis kevert mézhez, amit így olcsóbban tudnak eladni, ezzel hátrányos helyzetbe hozva az itthoni termelőket. Szeretnék azt is elérni, hogy az ilyen termékek pontos összetétele feltüntetésre kerüljön a csomagoláson.

A demonstráción, amit a  Országos Magyar Méhészeti Egyesület szervez, több magyar város is képviselteti magát. A tüntetés békés keretek között zajlik, az érdeklődők vásárolhatnak és kóstolhatnak is többféle magyar termelői mézből, közvetlen a méhésztől.

Őszi kultúrfröccs Újbudán: Eleven Design Hétvége

Az érdeklődők idén október 9-11. között látogathattak el az Eleven Design Hétvége keretein belül szervezett ingyenes, kulturális programsorozatra. Különféle események voltak a Gárdonyi téren és a Bartók Béla úton lévő galériákban, vendéglátóhelyeken, könyvesboltokban és kiállítótermekben is . A kínálatban a kortárs képzőművészet, a film, a zene, a gasztronómia, a vizuális kultúra, számtalan workshop és három belvárosi séta is helyet kapott. 

Nem meglepő, hogy a már-már mini fesztivál kaliberű Eleven Design Hétvége a 11. kerület egyik jelentős kulturális eseményévé nőtte ki magát. A programsorozatot minden évben tavasszal és ősszel a Kulturális Tizenegy Egyesület szervezi, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a Bartók Béla Boulevardon (BBB) található intézmények képviselte kulturális értékekre és ennek fontosságára Újbudán. A hivatalos oldal szerint (Az egyesület először 2013 őszén rendezte meg az akkor még Eleven 11.11 néven futó eseményt, a hivatalos oldal szerint (https://kult11.wordpress.com/) az egyesület először 2013 őszén rendezte meg az akkor még Eleven 11.11 néven futó eseményt. 

A részletes programot a szervezők csak pár nappal a hétvége előtt hozták nyilvánosságra ezzel megnehezítve az előre tervezést és sajnos gyakran egy napon több program is ugyanarra az időpontra esett. Segítség volt viszont, hogy a fesztivál ideje alatt az Eleven Design Hétvége Facebook oldalán folyamatosan nyomon követhetőek voltak az aznapi hírek, programváltozások (https://facebook.com/ELEVENdesignhetvege).
 Az idei egyik nagy kedvenc rögtön az első napon meglett. Péntek este a Café Gottier látogatói egy unikumnak számító programon vehettek részt. Itt debütált ugyanis az Interaktív Csokikurzus, ami teljes mértékben beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A gasztronómiai élményért Máthé Barnabás, a hangulatért pedig Benkő Zsolt és zenész társa voltak felelősek. A végeredmény pedig teljes harmónia, ami a művészetek ötvözetéből bontakozott ki.

Megtudhattuk többek között, hogy hogyan kerül a bonbonba a töltelék és azt is, hogy normál esetben 3-4 hétig szavatos, ami sokat elárul a több évre csomagolt gyári bonbonok tartalmáról és színvonaláról. Nem csak egy rendkívül minőségi bonbon, lépésről lépésre való elkészítésének lehettünk szemtanúi egy kényelmes antik fotelből, hanem magának a folyamatnak is résztvevői lehettünk. A desszert íz világának meghatározása mellett az alkotók a közönségre bízták azt is, hogy milyen hangulatú legyen a zenei aláfestés. Szavazás alapján dőlt el, hogy a töltelékbe mákolaj, narancsvirág víz, rózsavíz kerüljön, megspékelve egy kis fahéjjal vagy kardamonnal. Végül egyhangúan szavaztuk meg a narancsvirág-fahéj kombót, ami tökéletesnek bizonyult. A bonbonokkal teli tálca többször is körbement, így volt, aki nem csak egyszer kóstolhatott. Ha valakinek az ízelítő meghozta a kedvét a folytatáshoz, bővebb információt a csokoládé készítő kurzusról www.9s.hu oldalon talál. Aki pedig inkább rögtön az elkészített formát választaná, az a Café Gottierben darabonként pár száz forintért vásárolhat a finomságokból. Sajnos az Interaktív Csokikurzussal egy időpontra esett a Fejezetek a magyar grafika aranykorából (Gross Arnold gyűjteménye) című kiállítás megnyitója, így ez a program már aznap nem fért bele.

A hideg és borús idő ellenére a szervezők frappánsan megoldották a szabad téri események lebonyolítását is. Péntek este egy hangulatos szabadtéri vetítésre lehetett beülni a Gárdonyi téren kifeszített fehér mozivászon elé, szombaton pedig az ugyanarra a helyre felhúzott, fedett kis színpadon váltották egymást az előadók - koncertet adott többek között például a Melodisztik vagy a Pátkai Rozina Quintett. A szombati kínálatot gazdagította három belvárosi séta, ami különböző, előre megtervezett útvonalakon végighaladva szeretné bemutatni a Bartók Béla úti épületeket építészeti és kulturális szempontból. A sétákra, amiket a Bevásárló és Tematikus utcák Nonprofit Kft. (BUM) szervez, előzetesen regisztrálni kellett, de ha valaki közben kapcsolódott be, az sem jelentett különösebb problémát.

A kb. másfél órásra tervezett séta elején megtudhattuk például Antal János idegenvezetőtől, hogy a Bartók Béla úton lévő épületek többsége szecessziós stílusban készült. Az útvonal a műsorfüzet szerint a Gellért tértől (találkozó hely) a Bartók Béla úton a Móricz Zsigmond körtérig tartott. Minden megállóhelyen egy ott dolgozó mesélt a csoportnak a hely történetéről és az ottani kulturális értékekről. Kellemes meglepetés volt, hogy a Bor és Kézműves Üzlet, Műhely, Galéria borkóstolóval, Kelet Kávézó és Galéria szendvicsekkel, a Szatyor pedig pogácsával várt minket. Itt Bosznai Tibor művészeti vezető személyes történeteken át idézte meg többek között Karinthy Frigyest és körét. Betértünk az Pagony gyerekkönyvesboltba, megnéztük a Faur Zsófi Galéria aktuális kiállítását, betekintést nyertünk a Csonka János Emlékmúzeum egyedülálló tárlatába, ami a magyar ipar fejlődésében nagy szerepet játszó gépészmérnöknek állít emléket. Végül ellátogattunk a Gross Arnold Galériába, ahol a művész fia mesélt édesapja egyedülálló hagyatékáról, ami szerves részét képezi a magyar grafika aranykorából fennmaradt képgyűjteménynek. A közel három órás séta a Móricz Zsigmond körtéren ért véget. Az Eleven Design Hétvége eseményei közül ezt a programot tartottam kulturális szempontból a legegyedibbnek és legújszerűbbnek. Az ehhez hasonló eseményekről bővebben a http://bevasarloutca.hu/hu/ oldalon lehet olvasni.

Az utolsó napon a reggelire helyezve a hangsúlyt, a programban résztvevő Bartók Béla úti vendéglátóhelyek különleges ételekkel és italokkal várták az érdeklődőket. A La Nube-ba látogatók például élő zene mellett, bohém francia hangulatban fogyaszthattak kávét és croissant. Összességében tehát egy családias hangulatú eseményen vehetett részt az is, aki véletlen csöppent bele a hétvégi forgatagba és azok is, akik direkt mentek el egy-egy előre kiszemelt programra. Nem utolsó sorban a részvétel tényleg minden programon ingyenes volt három kivételével, ahol az esemény leírása mellett a részvételi összeget feltűntették, ami feltehetően a kurzust és az anyagköltséget fedezte (20.000 Ft+áfa). Ha valaki lemaradt az őszi programsorozatról, a https://kult11.wordpress.com/ oldal szerint várhatóan jövő tavasszal a hasonló keretek között megrendezett Eleven Tavasz várja majd a látogatókat.

Változik az M4-es metró ajtónyitása

És itt van, egy scifiben élünk már itt Újbudán is, már ami a metrót illeti. Szombattól ugyanis az M2 és az M4-es metrók ajtónyitása megváltozott, írja az ujbuda.hu. Eddig automatikusan nyíltak, mára azonban az érintős gombot kell megnyomni, hogy ne vigyen tovább a szerelvény. Fontos, hogy csak akkor lehet megnyomni a gombot, ha az zölden világít (ellenkező esetben nem történik mondjuk semmi, de ne kapjon valaki emiatt idegösszeroppanást, hogy tovább megy vele a metró). A zöld fényt a már jól ismert éles hangjelzés kíséri a végén, hogy egyértelművé tegye a le/felszállás befejeztét. A hang megszólalása után 5 másodperccel ugyanis már hiába nyomogatnánk a gombokat, azok már nem fognak kinyílni. Nem kell aggódni amiatt, hogy odacsukódik, mert odazárási védelemmel vannak ellátva az ajtók, ez azt jelenti, hogy lelassul az ajtók csukódása. A változásoktól azt várják a BKK-sok, hogy több ideig bírják majd az ajtók, ha csak használat esetén nyílnak ki. Ez már számos nagyvárosban bevett szokás, így valószínűleg nem nálunk fog megbukni a rendszer. 

Szent Gellért tér M (forrás:wikimedia.org)

Megmondjuk, milyen színházi előadásra menj hétvégén Újbudán

 

Töltsd október harmadik hétvégéjét (2015.10. 17-18.) Újbuda színházaiban. A könnyed szórakozás és a spirituális elmélkedések helyei egyaránt garantáltak.A választék széles, bármilyen kedvedben is legyél, megtalálod a helyedet. Vedd meg elő vételben a jegyedfuggony_fel.jpg

SZOMBAT (10.17.)

Azok számára, akik a szombat estét egy nevetéssel szeretnék tölteni, a Centrál Színház bemutatja 19:00-kor kezdődő darabját, A Függöny fel!-t. A Michael Frayn komédiában a színházi kulisszák mögé leshet be a néző: mit csinálnak a színészek a függöny mögött, milyen konfliktusok és gyarlóságok övezik egy színdarab létrejöttét.

  • A szombat délutánt egy korai darabbal lehet megtörni a komor őszi napot. A Karinthy Színházban14:30-ra foglalj helyet Molnár Ferenc Olympia című vígjátékára. Az eltérő társadalmi rétegek keveredéséről, szerelméről és bonyodalmairól komikus formában kapunk képet.
  • A MU Színházban a Tünet Együttes készül egy érdekességgel. Az Apropócímű darabjuk a 7-77 éves korig megélt vagy fiktív emlékekből összegyűjtött egy kollázst, amellyel a gyermeki lét továbbélését idézik meg. A szombat esti emlékezők 19 órakor kezdenek.
  • A Szkéné Színházban egy újabb Nézőművészeti Kft. epizód nézhető meg, A fajok eredete. A darwini ihletésű darab a természettudomány és a költészet ötvözését célozta meg. Szintén 19 órakor kezdődik az elmélkedés a tudományokról, nyelvről és verbalitásról.


VASÁRNAP (10.18.)

  • Az Illatszertár című szerelemről és viszályról szóló sikerdarab 1937-ben indult útjára, méghozzá nem máshonnan, mint a Révay utcai színházból (anno Pesti Színház, ma már Centrál) és meg sem állt Hollywoodig, ahol három filmet is forgattak belőle. 2012-ben mutatták be először, és azóta része daraboknak. Az Illatszertárban lépett először a Centrál színpadra Bereczki Zoltán, aki azóta tagja a színházi palettának. Kezdés: 19:00-kor.
  • Ugyanezen az estén és ugyanígy 19 órakor ismét a Nézőművészeti Kft. kalauzolja el közönséget a döntések világába. A gondnokcímű darab a vacillálások és életbeli megpróbáltatásokról nyújt látleletet egy gondnok szemén keresztül.
  • Szintén 19 órakor a Karinthy Színházban a Te csak pipálj, Ladányi! - egy úri penzió története két felvonásbanegy ritkán játszott, de 2014 februárjától újra felfedezett, egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató színdarab. Bár a cím egy férfiról szól, mégis a nők a célközönség: „A darab tényleges főszereplője Ladányi felesége, Linka, akit Zsurzs Kati alakít, hibátlanul. Ő tartja össze nem csak a színművet, hanem az előadást is. Meg tudja győzni a nézőt arról a szerzői elképzelésről, hogy a nők erősebbek, talán életre valóbbak is sok férfinál.”- irja a Fidelio.

 Ha a jegyek elfogytak és te lemaradtál a kedvenc darabodról, akkor se csüggedj! Az előadások folyamatosak.

 

Elhull a virág - kezdődik az Őszi Kertészeti Napok

Október 16-a péntektől vasárnapig rendezik meg a Virágkötészeti versenyt és kiállítást a Corvinus budai karán - írja az MTI. A versenyt a virágkötő szakképző tanulóinak rendezik - a virágkötészet mellett a térdekorációs és asztalkötészeti kreatív tudásukat is próbára teszi majd a zsűri. 

A versenyen idén 21 diák méri össze a tudását, a pályamunkákat a vendégek szombat reggel 9 órától tekinthetik meg. Az ezerarcú Budai Arborétumban  a kerti és szobanövények gazdag választéka mellett a látogatókat többek között bonsai-kiállítással, gombszakértői tanácsadással, ingyenes növényvédelmi szaktanácsadás és virágdíszes ruhabemutató várja. Ha valaki véletlenül téved be a kiállításra és nem a növények iránti érdeklődésből, érdemes végigmennie a vásáron, mert különleges lekvárok és szörpök is lesznek. A BCE Kertészettudományi Karának Dísznövénytermesztési Tanszékének weboldalán minden információ megtalálható a rendezvényről, a belépőjegyek árait és a részletes programot itt is közzétesszük:

Belépőjegyek:

Felnőtteknek: 700 Ft/fő
Diákoknak, pedagógusoknak és nyugdíjasoknak: 350 Ft/fő
(Igazolvány szükséges!)
6 év alatti gyermekek számára a belépés ingyenes
Csoportoknak (10 fő felett): 350 Ft/fő

A belépőjegyek árát 2015. október 16 és november 16 között az ország valamennyi Oázis Kertészetében le lehet vásárolni! Ehhez néhány tudnivaló:

  • a teljes árú (700 Ft) jegy levásárolható legalább 1500 Ft összegű vásárlás esetén
  • a kedvezményes (350 Ft) jegy levásárolható legalább 1000 Ft összegű vásárlás esetén
  • beváltáskor az eredeti jegyet kell kuponként leadni
  • egy alkalommal tetszőleges számú jegy (kupon) beváltható a megadott összegkeretekre
  • a kupon tört értéke nem beváltható, több kupon esetén a kuponok értékei és a beváltási összegkeretek összeadódnak
  • a kupon értéke készpénzre nem váltható
  • a kupon más akciókkal, kedvezményekkel nem vonható össze

 

 Programok:

2015. október 16. (péntek)

10.00 A virágkötészeti verseny megkezdése, a vásár megnyitása.

10.30 Séta a Budai Arborétumban

14.00 Virágkötészeti oktatók szakmai továbbképző tanácskozása és gyakorlati oktatást segítő bemutató

15.00 Séta a Budai Arborétumban

2015. október 17. (szombat)

9.00 Pénztárnyitás

11.00 Ünnepélyes eredményhirdetés és díjkiosztás

14.00 Virágkezelési bemutató

15.00 Séta a Budai Arborétumban

16.00 Virágkötészeti bemutató (asztaldíszítés)

16.30 Az Egyetemi Énekkar műsora

2015. október 18. (vasárnap)

9.00 Pénztárnyitás

10.30 Virágkötészeti bemutató (kegyeleti kötészet)

11.30 Séta a Budai Arborétumban

12.30 Növénykezelési bemutató

13.30 Séta a Budai Arborétumban

14.30 Bonsaialakítási bemutató

16.00 Virágkötészeti bemutató (adventi és karácsonyi ünnepi készítmények)

Az kiállítás Facebook eseménye ezen a linken érhető el. Itt  a szervezők kedvcsináló képeket is feltöltöttek a kiállított alkotásokról.

A Dísznövénytermesztési Tanszék hagyományteremtő céllal hozta létre a virágkötészeti versenyt és szakmai találkozót, amit idén 20. alkalommal rendeznek meg. A szervezők egyik fontos célja a rendezvénnyel, hogy megismermetessék a kegyeleti virágkötészet formagazdagságát és az ősz szépségeit az érdeklődőkkel.

 

Rajzoljatok, újbudai gyerekek!

Négy kategóriában rajtolt az Álomút rajzpályázat gyerekeknek. A várt rajzok témája a közlekedés, az utak, útépítés, az út és a környezet kapcsolata és az útinform, melyeket a Magyar Közúthoz kell eljuttatni, írja az Ujbuda.hu. Nyerteseket öt kategóriából választanak: 1-2. osztály, 3-4. osztály, 5-6. osztály, 7-8. osztály, gyógypedagógiai, speciális iskolás 1-8. osztályos sajátos nevelési igényű gyermekek. Ezen kívül a közönség is szavazhat és a nyertes osztályával kirándulást nyer a Kiskőrösi Közúti Szakgyűjteménybe. Ott a gyerekek interaktívan ismerkedhetnek meg a kiránduláson az útépítés történetével az ókortól kezdve a mai sztrádákig. De az se csüggedjen, aki nem a fődíjat kapja, mert 200 darab 5000 Ft-os vásárlási utalvány várja már gazdáját.  A határidő november 15., így még van idő a mestermunka elkészítéséhez, elő a cerkákkal!

Kortárs, amatőr írókat ismerhet meg Újbudán

SZEMLÉLŐDŐK címmel indult rendezvénysorozat Újbudán, a Malom Közösségi Térben. Az Összefogás Újbudáért Egyesület szervezésében minden hónapban újabb kortárs, amatőr irókat és költőket ismerhetünk meg, az első meghívott szerző Szabó Jolán volt, október 10-én.da965534d48dfde0e39cdbe9707334a1.jpg

A Fehérvári út és Etele út sarkán lévő hangulatos teremben gyűltek össze a többnyire nyugdíjas korosztály érdeklődői, hogy megismerjék a SZEMLÉLŐDŐK első amatőr íróját, Szabó Jolánt és munkásságát. A bemutató előtt a szervezők pogácsával és vízzel várták az irodalomkedvelőket, illetve mindenkinek osztottak tombolát, amellyel Szabó Jolán Yolla meséi című novelláskötetét lehetett megnyerni. Hangulatos atmoszférát teremtettek, kellemes zene szólt, a várakozás közben Simon András grafikáival és idézeteivel tarkított falat tanulmányoztam.

Az este mottója – A család az emberi élet origója – Szabó Jolán legfontosabb témája. Bár nincsen saját családja, novelláiban arra keresi a választ, illetve azt szeretné bemutatni, hogy a családi élet, akár gyermek, akár már felnőtt korunkban milyen módon és mélyrehatóan határozza meg identitásunkat. Ahogyan összefoglalta, kritikai gondolkodásának központi kérdése, hogy vajon merjük-e a gondjainkat családunkkal megbeszélni?

Szabó Jolán, aki még amatőrnek is kezdő – ahogy az előadáson önmagát jellemezte – 44 éve él a fővárosban. Bár eredetileg filmrendező szeretett volna lenni, jelenleg a novellákban fogalmazza meg gondolatait és véleményét a különböző társadalmi problémákról. Az első novelláskötetét már megtalálhatják a könyvesboltok polcain Yolla meséi címmel. A beszélgetés során az is kiderült, miért éppen ezt a címet és borítót kapta a kötet. A Yolla művésznevet a portálokon használt felhasználónévből hozta át. A borítón szereplő képet, pedig inkább figyelemfelkeltés céljából kapta.

7a5ba823f1162cc27250e3c714021bd9.jpg

Ebből hallhattunk öt novellát az este folyamán Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola diákjainak előadásában, amik például a házasságtörés (a novellát ITT elolvashatják) vagy a megélhetési bűnözés (a novellát ITT elolvashatják) problémáját mutatják be.

Emellett a szintén 11. kerületben található Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola egyik igazán tehetséges növendékét hallhatuk hegedűjén játszani. Az egyesület fontosnak tartja a kerületük tehetségeinek gondozását, igy ezen a rendezvényen is lehetőséget kaptak a fellépésre.

A SZEMLÉLŐDŐK rendezvénysorozat remek lehetőséget kínál a kortárs, amatőr íróknak és költőknek a megnyilvánulásra. Az Összefogás Újbudáért Egyesület kezdetnek 6 alkalmasnak tervezi, a következő november 14-én lesz, szintén a Malom Közösségi Térben. Amennyiben érdekli az irodalom és könnyed, szombati esti kikapcsolódásra vágyik, itt a helye.

Újbudán is végre együtt játszhatnak a sérült és ép gyerekek

Készül az ép és sérült gyerekek közös játékára tervezett MagikMe eszköz Újbudán, nemsokára használatba kerül a libikókaszerűség a diószegi úti játszótéren.

Pár héttel ezelőttig sem a fővárosban, sem vidéken nem volt olyan játszótér, ahol speciális játékok lennének kialakítva a sérült gyerekeknek, és ez zavarta a MagikMe – Én is hadd játsszak veled elnevezésű közösség tagjait. Ők olyan szülők, akik fogyatékkal élő gyerekeket nevelnek és az a céljuk, hogy számukra is lehetővé tegyék azokat a programokat, szabadidős tevékenységeket, melyekben egészséges társaik könnyedén részt vesznek.

A közösség tagjai elhatározták, hogy létrehoznak egy olyan játékot, amivel sérült gyermekeik a kerekesszékeikből kiszállva, akár szülői segítség nélkül is használhatnak ép társaikkal együtt. Emellett céljuk az egészséges gyerekek nevelése az empátiára, toleranciára és együttműködésre. A pénzt közösségi finanszírozással gyűjtötték, az első játszóeszközt Zuglóban avatták október 8-án. Most észrevettük, hogy hamarosan itt a második MagicMe játszóeszköz átadásának az ideje, nálunk, Újbudán a Diószegi út és a David Ferenc utca kereszteződésében található nagy játszótéren.

Még több a MagikMe - Én is hadd játsszak veled közösségről itt olvasható.

megicme2.jpgmagicme1.jpg

Csúszik a Bartók Béla úti szakasz átadása

Előreláthatólag csak októberben fogják átadni a Gárdonyi tér és a Bartók Béla út közötti szakaszt. A már több mint két hónapja tartó távhővezeték felújítás látszólag még mindig nem fejeződött be.

Az augusztusban kezdődő munkálatok miatt lezárták a teljes szakaszt, ezzel korlátozva az autóforgalmat. Ezen kívül a BKV több járata is elterelt útvonalon halad, ezzel megnehezítve a villamosok haladását. Különösen a környéki lakók sérelmezték, hogy a szeptember 30-i határidő után sem nyílt meg a szakasz, ezzel továbbra is megnehezítve a parkolást, írta az ittlakunk.hu. Október 7-én reggel már láthatóan végeztek a munkások az árkok betemetésével, így remélhetőleg ebben a hónapban véget ér a Bartók Béla úti felfordulás.

süti beállítások módosítása